Helyszín: belvárosi jógastúdió.
Résztvevők: ők, egy barátnőm és én.
Hasonlítgatunk - hasonlítgatunk? - egy cinkos mosoly: mindketten tudjuk, hogy mikor az erősen dekoltált sztreccs bodys Címlaplány a terembe lépett, MIND megnéztük, ők is, mi is. És mit csináltunk még mind? Magunkhoz mértük.
Ugorjunk!
Képzelj el egy szobát! A szobában magadat, ahogy a kedvenc tevékenységed űzöd; egy festményt készítesz. Tegyünk a képletbe még 10 másik embert, akik pontosan ugyanazt csinálják épp, mint te, csak mindenki a maga tempójában, stílusában, képességei alapján. Senki nem kéri számon, ki mit hoz ki a szobából, nincs tétje az alkotásnak, az egyetlen célja a bentlétnek a megélt öröm. Milyen szemmel nézed majd a körülötted lévőket? Egyáltalán nézed majd őket? Összeméred magad velük? Nagy valószínűséggel inkább csak csodálattal vegyes kíváncsisággal tekintesz a társaidra, irigység és mérce nélkül; ha nincs kinek elszámolni, nincs konkurencia.
Snitt.
Egy idegen lép a szobába, akiről senki nem tudja, honnan - miért érkezett, a sorok között kezd sétálni, méregeti a készülő műveket, egyesek mellett hosszabban megáll, megint mások mellett szinte megfigyelés nélkül továbbhalad. Szorongani kezdesz? Másképp kezdesz dolgozni a műveden? Már minden levegővétel zaj, a porszemnek is súlya lesz. Elkezdődik a verseny.
Miért vagyunk arra kódolva, hogy a saját, felhőtlen örömünk, az önmagunk és a képességeink elfogadása és szeretete helyett automatikusan haptákba vágjuk magunk minden koholt elvárás vagy épp új divathóbort előtt? Ennek, kérem kul-tú-rá-ja van, tanult, valamint genetikusan tovább örökített viselkedésminta.
A SZERETHETŐSÉGRE VALÓ TÖREKVÉS KULTÚRÁJA ÉS A TÚLÉLÉSRE VALÓ GENETIKAI KÓD MONDHATNI EGY ÉS UGYANAZ.
És, hogy miért hisszük el, hogy akkor vagyunk értékesebbek, ha mi is sztreccs bodyban jógázunk a telihold fényénél egy indonéz szigeten szervezett, méregdrága jóga camp lágy ölén a Címlaplánnyal, ahelyett, hogy otthon tolnánk a napüdvözleteket a saját szórakoztatásunkra pólóban és bugyiban, a szakadt kis jóga szőnyegünkön? Ugyanazért, amiért a szobás mesémben vigyázzba álltunk a random idegennek, akiről valójában azt se tudjuk, ki fia-borja, mégis új célt adott a “művészetünknek”. Nem nemeset. Nem építőt. De célt: a megfelelés, az összehasonlítás kényszerét… A versenyszerű összeméregetést.
A helyzet az, hogy a világon közel 8 milliárd ember van, akire hasonlíthatsz, s bár nem mindegyikre akarsz, s ha nem is ugyanúgy, de valamilyen szinten mindhez méred magad. Sőt, mi több, minél több világképpel, minél változatosabb embertípusokkal találkozol, annál több szempontból tudod kellemetlenül érezni magad. Fitness ipar? Jobbról paleo, balról keto, szemből sufni jóga, a válladat Atkins kopogtatja, messziről pedig egy selymes szirén hang crossfitre hív. MERT MINDEGYIK A LEGJOBB. Valaki szerint.
A tudáshalmaz lavinaként zúdul ránk, a másoknak való megfelelés és a legszélesebb körben hitelt nyert teóriákba kapaszkodás egy apró lélegzetvétel a hótömeg alatt. Hogy hogyan indul a hócsuszamlás és van-e kiút alóla? Nézzük!
A lavinát a legerősebb hang indítja meg: a mindenhez is értő álszakértők virágporként terjedő tézisei, azok begyűrűzése az életedbe, majd a hótömeg eltemet: következik az összezavarodás, s végül: a kiútkeresés, vagyis önmagad másokhoz való hasonlítása.
LÉTEZIK EGY ÚGYNEVEZETT DUNNING–KRUGER-HATÁS, MELY A HÓGÖRGETEG ELSŐ PONTJÁT JELLEMZI:
Minél kevesebbet tud egy illető valamiről, annál inkább hajlamos túlbecsülni a saját tudását egy adott témával kapcsolatban. Legyen szó sportról, táplálkozásról - csak, hogy a “szakértelmemnél” maradjak, de akár sakkról, arcápolásról, vagy fafaragásról... jól jegyezd meg: egy amatőr mindig mindent jobban tud a profinál!!!
Fun fact: Dunning-et és Krugert, a két amerikai tudóst e kutatásukért 2000-ben IgNobel-díjjal jutalmazták, amely a Nobel-díj egyfajta “paródiája”, olyan felfedezésekért, találmányokért kapható, melyek egyszerre nevetésre, de gondolkodásra is késztetnek. Csak, hogy jobban megértsd: ugyanebben az évben díjazták Niswander számítógépes programját is, amely felismeri ha egy macska átfut a billentyűzeten... ‘99-ben pedig például két -számomra- kiemelkedő, díjazott alkotás is született, “A kekszek ideális mártogatási képletének kidolgozása” valamint “A nem csepegő öntőcsőrű teáskanna” innovációja.
Tudatlanság, boldogság, - mondják - nos, nem csak boldogság, de magabiztosság is. Minél kevesebbet tudsz egy adott témáról, annál kevesebbet tudsz arról is, hogy mit nem tudsz még.
LÉPJÜNK TOVÁBB A LAVINA MÁSODIK PONTJÁRA: HOGYAN BEFOLYÁSOLNAK MINKET A TUDATLAN BOLDOGOK?
A közösségi média jelenleg rengeteg “amatőr szakértővel” van tele, s bár e szókapcsolat már önmagában paradox, kétféleképpen is kapcsolódik az összehasonlítás és az önszeretet köré: A valódi, boldog tudatlanság (egyenlő kizárás, vagy talán inkább egyfajta pozitív előjelű nemtörődömség) állapotán és az álszakértők tudatlanságán keresztül.
A kapcsolódási pont pedig a következő:
1. Trend mindenhez érteni és terjeszteni az igét! (És itt most emlékezz Dunningra és Krugerre!) A közösségi média a legkönnyebben elérhető felület ahhoz, hogy a magabiztos nem-tudását valaki széleskörűen elterjessze. Ezen áligazságok begyűrűzése pedig a kilövést követően exponenciálisan növekszik, egészen addig, amíg általános igazsággá nem növik ki magukat akkor is, ha nincs valós, bizonyított alapjuk.
2. És itt álljunk is meg egy taps erejéig, ami a kifejezés legpozitívabb értelmében a boldog tudatlanok másik csoportjának szól, annak, ha a vegyes infó áradat el se jut hozzád, vagy épp lepereg rólad, nem foglalkozol vele; a fent említett pozitív nemtörődömség. Nos, te nyertél egy lelki (és valószínűleg testi) lottó ötöst! (Sőt, ebbe a kategóriába eshet a valós szakértő is, hiszen semmilyen irányba nem fogja befolyásolni Mr. Áltudor.)
De mi van azokkal, akik esetleg nem olyan erősek, mint e második csoport, vagy akik épp csak a végtelen vegyes információból próbálják kiszűrni a zajt, de folyton belezavarodnak? Azok önszeretet és önelfogadás helyett másokhoz mérik saját magukat, a szokásaikat, az életmódjukat, a tudásukat, a testüket, az anyagi helyzetüket, a munkájukat… a véleményüket, a lelküket. Elkezdenek összehasonlítgatni… És kivel? MINDENKIVEL, de leginkább azzal, akihez valamennyire amúgy is hasonlónak gondolják maguk!
SZERET, NEM SZERET... SZÁMÍT, NEM SZÁMÍT... KIVEL HASONLÍTJUK ÖSSZE MAGUNK, AVAGY VAN-E KIÚT A LAVINA ALÓL?
Emberek vagyunk, hasonló testrészekkel, a létfenntartáshoz szükséges összes olyan igénnyel, ami a túlélést segíti, eleve ebben is egyezünk: már ez ad egy erős alapot ahhoz, hogy mind a 8 milliárd másik emberi példánnyal ringbe szálljunk, vagy épp összemérjük magunk. Festinger „társas összehasonlítás teóriája” szerint a személy nemcsak összeméri magát a többiekkel, hanem bizonyos esetekben egyenesen igényli is az összehasonlítást. Az ok talán furcsa, de annál egyszerűbb: Hasonlítgatunk, hogy értékesnek érezzük magunkat.
Megnéztük a Címlaplány minden porcikáját. Az órán oda-oda pillantottunk, hogy lejjebb van-e a spárgája. Az óra végén pedig összemértük az hangja kedvességét a miénkkel. Ellenben a jóga terem ajtaján kilépve a következő szembejövő Címlaplány 2-re rá se hederítünk….
Hogy van ez? Azonos érdeklődési kör esetén 10-es skálán kettesről tíz(ezres)re ugrik a fontossága annak, hogy a “csoporton belül” is elfogadjanak. Az összehasonlítás pedig, nagyon érdekes, de jelentéktelenné válik abban a pillanatban, ha nálad valamilyen szempontból alacsonyabb szinten lévő személlyel kellene összemérd magad.
A helyzet az, hogy ezt egy skálán a legkönnyebb elképzelni. Minél inkább hasonlít valaki rád kompetenciában / külsőségekben / gondolkodásban vagy épp vagyoni helyzetben, illetve minél fontosabb számodra az adott csoport véleménye, annál inkább hasonlítgatsz, annál fontosabb egy adott csoportnak való megfelelés, viszont se sokkal lefelé, se felfelé nem méred magad. Ami túl magasan van, arról maximum távolról álmodozol, csodálod, de nem frusztrál, míg ami -szerinted- lejjebb van, azt szimplán nem tekinted “konkurenciának”. Ami pedig nincs a skálán, vagyis nem azonos az “érdeklődési kör”, ott nagyjából semmilyen szintű összemérés nem történik.
ÉS HOGY NÉZ KI MINDEZ AZ ELMÉLET GYAKORLATBA ÜLTETVE?
Nézzünk egy átlagos napot, egy átlagos nem a ‘jó értelemben vett nemtörődömség’ állapotában!
Végig tudsz pörgetni úgy egy 10 percet az Instagramon, hogy szíved szerint rögtön felgyújtanád a hűtődet, hiszen a tartalmának 99%-ától meghalsz, ha minden tanácsot megfogadsz, sőt, ugyanazt a gyakorlatot ötféleképp tudod kivitelezni, ha követed a különböző edzők instrukcióit. Aztán az insta pörgetés huszadik percére eljutsz oda, hogy rájössz: te más vagy, mint Ő. Hiszen ma reggel ittál egy tejeskávét, de minden bizonnyal a tej vagy boci volt, vagy növényi, de napraforgó olajos, vagy nem házi vagy ellepték a fitoösztrogének. Majd a reggelid nem volt zsírosfehérjés, ahogy a dietetikusok, vagy egyes táplálkozási tanácsadó kollégák javasolják, de a benne lévő cukor / hús / sajt / szója / glutén (az éppen aktuális halálos fegyver igény és évszám szerint aláhúzandó…) miatt jegyet váltottál a pokolra, ezután elmentél futni, de SENKI NEM LÁTTA - meg se történt. Jógáztál utána otthon, de kimaradt az állóspárga, így nem lehetsz valódi jógalover. Semmi gond, még délután helyrehozhatod. Az ebéded étel volt és nem kollagénes fehérje ital, fermentált virágporral, megint hibáztál… Ne aggódj, majd este… Amikor pedig kinyitottál egy üveg vörösbort, az ajánlott egy deci helyett 2 pohár fogyott. A vacsorád nem szénhidrátmentes. A pizsamád nem csipke, a kádad nem lábas, a családod nem kirakat. Hát hol van a itt az hasonlóság?
AZ ÖSSZEHASONLÍTÁS VALÓJÁBAN AZ ÖNMAGUNK MEGÉRTÉSÉNEK KERESÉSE.
Miért könnyebb összehasonlítani magadat mással, mint megszeretni és elfogadni magadat úgy, ahogy igazán boldog vagy? Hisz pont ugyanolyan értékes vagy pólós bugyis nappalis jóga közben, mint amennyire boldognak tűnhet Címlaplány a fényelt fotón…
A te egyéni teljesítményed, eredményed nem csökkenti más jó teljesítménye! Más boldogságának látványa pedig nem jelenti a te boldogságod hiányát. Bárki és bármi lehetsz, de nem lehetsz minden(ki). A világ összes testje és egyénisége közül egyetlen egyet kell minden szépségével és nehézségével elfogadd és szeresd (a gyerekeidén kívül…), és az nem más, mint a sajátod.
Ha az összehasoníltás evolúciós megoldás arra, hogy egy jobb világban éljünk, idevele! Ha viszont eszköz, hogy magadat kevesebbnek lásd vagy épp egy állandó stresszben, feszültségben élj, akkor ÁLLJ!
A kezdő sorokra és a szobás történetemre visszatérve pedig: Egyetlen dologban tudsz biztosan jobb lenni bárki másnál: abban, hogy önmagad vagy és napról napra őszintébb és elfogadóbb viszonyt ápolsz azzal a testtel és lélekkel, amibe születtél.
"Arndt Petra vagyok,
személyre szabott étrendek összeállításával foglalkozó táplálkozási tanácsadó, személyi edző, dietetika szakos hallgató. Bő 10 éve foglalkozom mozgással, életmóddal, célom, hogy minél több emberhez eljusson: az egészség egy olyan, rugalmas fogalom, ami nem a lemondásokkal, hanem az életörömmel vonható párhuzamba."