Vegán szépségápolás – azaz a vagány út

Mit jelent vegánnak lenni? A kérdésre nem is lehet egyetlen mondatban válaszolni, hiszen a vegánság nemcsak egy táplálkozási forma, hanem leginkább egy életmód. Egy olyan választás, mely során úgy döntesz, bolygónk számára egy kedvesebb utat jársz be – még ha egy kevés lemondással is kell szembesülnöd az elején. Eljött a VEGANUÁR, mi pedig szeretnénk számodra egy jól összefoglalt útmutatással szolgálni a témával kapcsolatban, hogy minél bátrabban kezdj neki a váltásnak.

Mit takar a vegán szépségápolás?

A globálisan elfogadott vegán logók általános esetben azt jelzik, hogy az adott kozmetikum állati eredetű összetevőktől – például a legismertebbeket említve: tej, méz, pézsma – mentes. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a termék egyes elemeit ne tesztelték volna állatokon, ugyanis ezt másik logó jelzi számodra. Ha valóban állatkísérlet-mentes és vegán kozmetikumot keresel, érdemes tehát nyitott szemmel böngészni a webáruházakat és a boltok polcait. A logók között nem is annyira egyszerű eligazodni, úgyhogy mutatjuk az alternatívákat. 

vegán szépségápolás

Nálunk számos bőr- és hajápolót találsz, ami mindkét kitételnek megfelel. Termékeink mindegyike állatkísérlet-mentes, emellett nagy hányadában vegán, és folyamatosan azon dolgozunk, hogy ez a lista még tovább bővülhessen. A jelenleg vegán jelöléssel nem rendelkező ápolóink általában mézet tartalmaznak, viszont az ilyen összetevőket is Méltányos Közösségi Kereskedelemből, etikus módon szerezzük be, hogy a legkisebb ökolábnyomot hagyjuk magunk után. Legújabb Citromos kollekciónk pedig mindenben megfelel a fent említett két tulajdonságnak, hogy minden szempontból jól érezhesd magad a bőrödben.

vegán szépségápolás

Emberségből jeles

Sokan kevésbé értik, hogy miért van szükség a vegánságra, ráadásul nemcsak a táplálkozásunk során, hanem a vásárlásunkat figyelembe véve is. Márpedig a növényi alapú életmóddal minden egyes ember nagy lépést tesz a környezettudatos életmód irányába. Vásárlásoddal támogatod azt, ami a kosaradban landol, egy fenntarthatóbb jövőben pedig nem engedhetjük meg magunknak a tudatos választás hiányát. Ha vegán és cruelty-free terméket vásárolsz, azzal nemet mondasz az állatok kizsákmányolására, és a környezet intenzív terhelésére, mely az állati eredetű termékek előállításával gyakran kéz a kézben jár. 

Kevesebb üvegházhatású gáz, kevesebb vízhasználat, kevesebb termőföld igény és kisebb ökolábnyom – ezeket is magába foglalja a vegánság. 

pexels-sunsetoned-5913363

Hogyan vágj bele?

Nagy lépésnek tűnhet, de valójában manapság már sokkal egyszerűbb növényi alapúra váltani, hiszen a vásárlói igényekre reagálva egyre nagyobb a vegán kínálat. Azzal, hogy mit veszel, egyfajta döntést hozol és, ha egyre többen döntenek okosan, akkor a márkák is kénytelenek lesznek alkalmazkodni.

Nem kell egyből drasztikusan indítanod. Az eddig jól bevált hidratálóidat és sminkjeidet nyugodtan használd tovább, hiszen nem pazarlásra szeretnénk buzdítani. Ha pedig már valami fogyóban van, akkor kezdj el alternatívákat keresni rá! Ez az elején nyilván hosszadalmasabb folyamat, de nagy segítségedre lesznek a kisebb-nagyobb vegán blogok és insta-feedek is, ahol bőrtípusodnak megfelelően tájékozódhatsz a megfelelő választásról. 

vegán szépségápolás

15 (nem feltétlenül egyértelmű) összetevő, amit mindenképp kerülj, ha vegánra váltasz*:

  • Glicerin

Miért? Különböző állati zsírokból

Miben? Szinte minden típusú kozmetikumban megtalálható

  • Lanolin

Miért? Gyapjúból származik

Miben? Ajakbalzsamok, szájfények, néha kézkrémek és hajápolók összetevője

  • Kazein

Miért? Általában tehéntejből vonják ki

Miben? Hosszú a lista, de leginkább haj- és arcápolókban fordul elő

  • Shellack

Miért? Poloskák ezreiből kinyert gyantás állagú anyag

Miben? Leginkább körömlakkokban és hajlakkban

  • Szkvalén

Miért? A cápa májából vonják ki

Miben? Ajakápolókban és hidratálókban fordul elő leggyakrabban

  • Oleinsav

Miért? Egyfajta állati zsír

Miben? Rengeteg termékben – kezdve a körömlaktól, a szappanokon át

  • Guanin

Miért? A halak pikkelyeinek egyik alkotója

Miben? Csillámló körömlakkok, szemfestékek vagy más sminkek alkotóeleme

  • Állati szőr

Miért? Legtöbbször sertés, kecske, ló vagy vaddisznó szőrét hasznosítják kozmetikai célra

miben? Hajkefék sörtéinek, esetleg műszempilla alkotóeleme

  • Sztearinsav

Miért? Leginkább sertések, néha szarvasmarhák és juhok gyomrából kivont anyag

Miben? Itt is széles a paletta, gyakran hajápolók és szappanok összetevője

  • Kármin (E120)

Miért? Piros színű bogarakból nyerik ki

Miben? Pirosítók, rúzsok és egyéb sminkek összetevője

  • Kollagén

Miért? Ezt a rostos fehérjét állati szövetből, csontból, vagy bőrből nyerik ki

Miben? Öregedésgátló termékekben

  • Elasztin

Miért? Fehérje, amelyet szintén állati szövetekből vonnak ki

Miben? Kollagén alternatívája

  • Keratin

Miért? Állatok szőréből vagy szarvából vonják ki

Miben? Haj-, és körömápolókban

  • Méhviasz

Miért? A méhek állítják elő a lépek készítésénél

Miben? Legtöbbször szempillaspirálban vagy ajakápolókban található meg

  • N-acetil-glükózamin

Miért? Különböző rákok és homárok “páncéljából” állítják elő

Miben? Arcápoló termékekben található meg a leggyakrabban

*A lista nem teljes, hiszen sok hasonló összetevővel találkozhatsz még. A vegán és állatkísélet-mentes kozmetikumok szűrésére több applikáció lehet a segítségedre az átállásban. Ilyen többek között a Happy Bunny vagy a Cares is.