The Body Shop eszme – Enrich Not Exploit jelentés

2016 év elején útjára indítottuk a megújult The Body Shop eszmét, amely a márka alapításától kezdve fontos küldetéseinket öleli fel, értelmezi újra és szedi pontokba. 2020-ig többféle célt tűztünk ki benne, amelyek az emberek, a bolygó és az állatok védelmére irányulnak. Részletesen itt olvashatsz utána ezeknek.

Most visszatekintünk az Enrich Not Exploit első teljes évére és megnézzük, hogy eddig mivel mennyit haladtunk afelé, hogy a világ legetikusabb és fenntarthatóbb márkája lehessünk. A részletes, 2017-es Fenntarthatósági Jelentést pedig itt tudod elolvasni.

2017-ben a következő jelentős előre lépések történtek:

  • 44 új potenciális természetes kozmetikai alapanyagot azonosítottunk be
  • 5 új Közösségi Kereskedelmi alapanyagot vezettünk be
  • 41,4 millió négyzetméter veszélyeztetett élőhelyet mentettünk meg bio-hidakkal
  • 3,8 millió aláírást gyűjtöttünk össze a kozmetikai célú állatkísérletek betiltásáért a legnagyobb globális kampányban ezért az ügyért

A The Body Shop 2017 ősze óta az egyik legismertebb etikus márka, a brazil Natura szárnyai alatt dolgozik azért, hogy úgy forradalmasítsa a kozmetikai alapanyagok beszerzését, hogy ezzel a biodiverzitást segítse elő és gazdagítsa az érintett természeti területeket. A 44 új természetes alapanyagból 21 jelenleg nagyon szigorú ellenőrzéseken és eljárásokon megy keresztül, hogy megfeleljen a minőségi és fenntarthatósági követelményeknek is. A cél olyan minőségi és izgalmas új kozmetikumok kifejlesztése, amelyet élveznek a vásárlók, és amelyek segítik a bolygó védelmét.

Közösségi Kereskedelmi programunkban elkötelezettek vagyunk azért, hogy méltányos árat fizessünk és jó munkakörülményeket biztosítsunk partnereinknek és beszállítóinknak. 2017-ben 5 új Közösségi Kereskedelmi alapanyagot vezettünk be, amivel 12.450 gazdaságilag veszélyeztetett ember számára teremtettünk munkalehetőséget.

Útjára indítottuk az eddigi legnagyobb globális kampányt a kozmetikai célú állatkísérletek betiltásáért a Cruelty Free International szervezettel közösen. A kitűzött 8 millió petíció aláírásból 2017-ben 3.8 millió már összegyűlt.

A bolygó védelmének nevében 41.4 millió négyzetméternyi veszélyeztetett területet regeneráltunk és óvtunk meg az erdőirtástól. Ezzel az élővilág túlélése érdekében is nagy lépést tettünk azokon a területeken, ahol veszélyes méreteket ölt az erdőirtás. A végcél összesen 75 millió négyzetméternyi terület a világ különböző pontjain.

Míg sok mindenben lényeges előre lépéseket tudtunk tenni, az önkénteskedés, a fenntartható csomagolóanyagok kifejlesztése, a megújuló energiaforrások alkalmazása folyamatos kihívásokat állít elénk.

„2016-ban bejelentettük ambíciónkat, hogy a világ legetikusabb és fenntarthatóbb vállalata legyünk és komoly célok megvalósítását tűztük ki 2020-ig. 2017-ben a cég világszerte új módszereket dolgozott ki, amelyekkel eredményes és erős fejlődést hoztak magukkal. Nem volt minden törekvésünk sikeres, de szeretünk tanulni a hibáinkból. Az elkövetkezendő években eltökélten dolgozunk tovább a kitűzött célokért, amelyeket remélhetőleg felül is tudunk múlni 2020-ig.”

Christopher Davis, a The Body Shop International CSR igazgatója